Beszippantott valami gép. Forgat, dobál körbe, körbe, lecsapolja energiáimat. Este kiköp. Reggel újra beszív. Hazudva bandukolhatok tovább nappalból éjszakába, feláldozva a szabadságom a kötelességek oltárán. Elhitethetem az eszemmel, hogy rendben van ez így, ez a dolgom, anya vagyok… feleség… amíg a szívem egyszer majd elfelejt dobbanni. Honnan tudhatnám, hogy melyik lesz az a pillanat?
Képes vagyok teljesen kibillenni középről. Látszólag ok nélkül törnek rám ezek az érzelmek. Az önismeret kemény útját járom több mint egy évtizede, mégis elkap a gépszíj. Ezek a mélységek adják meg mindig számomra a legnagyobb válaszokat, ezért kapom őket. Akár milyen mélyre is kerülök, megtalálom a kiutat, így tudok másoknak is segíteni. Hiszen magunkat felülről, kívülről nézni nagyon nehéz, és fájdalmas, de óriási erőt , előrelépést tud adni,ha megtesszük.
A 4 éves gyermekem így tanított az egyik ilyen egyensúlyvesztésem alkalmán.
Aznap kiabáltam vele, amit nagyon-nagyon ritkán teszek. Mikor lecsillapítottam magam és értően, őszintén hozzá tudtam fordulni, elmagyaráztam neki, hogy nem ő rossz. Nincs vele semmi baj. Éppen magammal harcolok, ő pedig épp ott volt az “utamban”. Bocsásson meg nekem. Azért kiabáltam vele, mert magamra voltam mérges. Erre ő (idézem):
Ő: – Akkor magaddal kiabáltál?
Én: – Igen.
Ő: – Nem szereted magadat??? (-megdöbbent hangnemben kérdezi!)
Én: – Nem.
Ő. – Pedig bennünket annyira szeretsz! Magadat is úgy szeresd, ahogy bennünket!
Szó nélkül maradva álltam a négy éves tanítóm előtt, néztem mosolygós szemeit, az enyémbe pedig könnyek szöktek a hálától.
Az aktuális leckém ismét fel van adva… Milyen egyszerű és nagyszerű bölcsesség …
Szerepek, kötelezettségek, korlátok. Körbevesznek és megfojtanak, ha hagyod. Hol vagy mindebben Te? Egyáltalán fel mered tenni magadnak ezt a kérdést? Mit gondolsz erről?
Egyszerűen, energiával, szeretettel:
Simon Erika